Disegno 2023/2

Városírás

Szerkesztők: Gyenge Zsolt, Horváth Olivér, Szentpéteri Márton;
Wunderlich Péter (projektmenedzser). Alapító szerkesztő: Fiáth Heni (2014–2018).

A teljes lapszám egy fájlban letölthető ide kattintva.

Tartalom

ELŐSZÓ

Szentpéteri Márton: Városírás, városbeszéd

TANULMÁNYOK

ESSZÉK

A szerzőkről

Szentpéteri Márton: Városírás, városbeszéd

Disegno 2023/2, 4–8. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2szm

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Novák Veronika: Páratlan Párizs – Metropolisz-élmény a modernitás előtt

Disegno 2023/2, 10–31. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2nv

Az utóbbi években a város megtapasztalásának kutatása egyre erősebben nyit az eddig elhanyagolt érzékszervek bevonása és a városi tér problémája felé. A tanulmány fókuszában a késő középkori és kora újkori Párizs mint nagyváros élménye, azon belül is kiemelt példaként egy meglehetősen szűk jelenségkör, a különféle mesterségekhez kapcsolódó hangok és ezek kulturális közege áll. A város megtapasztalását és hangzó környezetét vizsgáló kutatások általánosabb áttekintése után azt vizsgálom meg, hogy az utcai árusok kiáltásai, a hivatalos kikiáltó hirdetései és a gazdasági tevékenységekkel kapcsolatos harangozás hogyan világítják meg első körben a városi mesterségek térbeliségét, a városi fogyasztást és a szabályozás logikáját, másodsorban pedig hogy ezek a hangok és a rájuk épülő irodalmi, vizuális és zenei műfajok milyen képet adnak a premodern metropoliszról és annak élményéről.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Borda Réka: Kié a(z irodalmi) város? Genderkérdések az írott terekben

Disegno 2023/2, 32–49. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2br

A gender által meghatározott terek (gendered spaces) „toposzként” a mai napig jelen vannak az irodalmi művekben. Tanulmányomban a nyilvános (főként városi) és a privát narratív terek viszonyát vizsgálom meg a társadalmi nemek szempontjából. Először témám rövid társadalmi-iroda- lomtörténeti hátterét nyújtom, majd a textualizált genderterek szimbolikus jelentéseit vizsgálom meg, azok trauma-elbeszélői lehetőségeit szemügyre véve. Ezt követően a kognitív narratológia és a feminista narratológia metszéspontjaként az említett toposz tudásgeneráló aspektusát mutatom be a probability design és a 4E kogníció elméletén keresztül, végül pedig kitérek a feminin-maszkulin irodalmi terek tágabb problematikájára a történelmi emlékezet és az irodalmi kánonformálás tükrében. Célom, hogy szintetizáljam az ez idáig keveset taglalt ismereteket az irodalmi genderterekről, valamint hogy rámutassak: nemcsak írói és olvasói, hanem tervezői szempontból, valamint a designkultúra-tudomány oktatását tekintve is szükséges tudatosan megközelíteni a textualizált tereket.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Ady Mária: „Bovaryné a panelban”: Lakótelep a francia filmekben

Disegno 2023/2, 50–73. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2am

A lakótelepeket a francia és a magyar diskurzusok gyakran úgy mutatják homogénnak, univerzálisnak, hogy közben a hozzájuk kapcsolódó problémákat az adott ország aktuális, politikai, gazdasági, társadalmi helyzetének tulajdonítják. Hogy lehet valami általános, nemzetközi módon modern, szigorúan funkcionalista, fizikai-biológiai törvényszerűségekből levezethető, ugyanakkor a mindenkori helyi társadalom hű és kegyetlen tükre?
Hipotézisem szerint a lakótelep ábrázolásában egyszerre érhető tetten a sematizáció és az egyénítés. A sematizáció mozzanatában az adott lakótelep helyére egy általános lakótelep-kép lép, jól felismerhető, szinte stilizált formákkal (geometrikus, absztrakt), tónusokkal és fényekkel (hideg kék, szürke, fehér), anyagokkal (beton, linóleum, neon), tematikus (elromlott lift, eltévedés) és érzelmi-hangulati trópusokkal (bezártság, kiúttalanság, fulladás, infantilizmus, depresszió). Ugyanakkor ez a sematizált, absztrahált, érzelmi, hangulati és érzéki mivoltában alapvetően egyező kép, amely olyannyira hasonló Franciaországban és Magyarországon, az értelmezés mozzanatában mégis differenciálódni látszik: a helyi társadalmi, politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően. Leegyszerűsítve: ha a lakótelep az ábrázolásokban többnyire nyomasztó és élhetetlen, a magyar lakótelep a szocializmus miatt, míg a francia lakótelep az elhibázott kapitalista-fogyasztói társadalom lélek- és személyiségvesztő belső logikája, a kolonializmus sötét öröksége folytán az.
A francia és a magyar reprezentáció összehasonlítása túlnőne ennek a tanulmánynak a keretein. A magyar filmek lakótelep-képét megjelenéséig, 2008-ig, Gelencsér Gábor „Panelkapcsolatok: a lakótelep-motívum a magyar filmben” c. tanulmánya vizsgálja. És bár hipotézisemet csak az összehasonlítás bizonyíthatja, a francia anyag talán „tipikusabb” képet fest a jelenségről, ha Le Corbusier munkásságára, a Congrès International d’Architecture Moderne (CIAM) szerepére, vagy Mathieu Kassovitz klasszikussá vált lakótelep-filmjére, A gyűlöletre (1995) gondolunk.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Sirató Ildikó: Budapest, színházi város

Disegno 2023/2, 74–91. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2si

Mi teszi a várost? E „költői kérdésre” számos tudományos és a hétköznapi tapasztalatokon alapuló választ tudunk megfogalmazni. A jelen dolgozatban a kérdést pontosítva, fókuszálva arra keresünk választ, mi teszi a színházi várost. Milyen mennyiségi, illetve minőségi mutatók teljesülése szükséges ahhoz, hogy a lakók és a későbbi elemzők, kutatók egy város színházi életét megfelelőnek, kielégítőnek, vagy akár gazdagnak érezzék és nevezzék?
Vajon titulálhatjuk-e Budapestet színházi városnak? Milyen fizikai és szellemi–kulturális–művészeti kapcsolat jön létre és működik a város mint közösségi léttér és intézményei között? S hogyan írható le egy növekvő és erősödő település esetében a folyamatok dinamikája?
A településtörténet, a kulturális antropológia, a kulturális szociológia és a színháztörténet elméleti és módszertani tapasztalatait most Budapestnek és színházi játszóhelyeinek kapcsolatát vizsgálva kötjük össze, s megkíséreljük fölvázolni azokat a jellemzőket, melyek színháztörténetében a városszerkezet fizikai–építészeti, közigazgatási és művészeti–intézményi struktúráira hatással voltak és vannak.
Bemutatunk néhány történeti példát arra, hol s miképp helyezkedik el, illeszkedik be egy színház a közösségi térbe mint épület és mint közintézmény, miképpen változtatja meg a városszerkezetet, vagy épp hogyan változik meg egy városi (lét)tér, ha eltűnik. Hogyan bővült a várossal együtt a színházi tér a metropolisszá fejlődő Budapesten, s hogyan épül tovább lényegében változatlan megoldásokkal a színházstruktúra? A várostervezés és a közönség körének bővülése, ízlésének változása hogyan alakít ki új centrumokat az újonnan meghódított, beépített területeken, a városlakók szokásainak és igényeinek megváltozása hogyan hat a kereskedelmi és kulturális intézményszerkezetre? Ezek a később kifejtendő összefüggések jól vizsgálhatók a színjáték épített vagy „talált” tereinek történetiségében.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Őry Júlia: „Tisztelt Kollégánk! Közös játékra hívjuk…”: A Keszthely ’81 pályázat a kelet-európai konceptuális városépítészet kontextusában

Disegno 2023/2, 92–111. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2oj

Performatív séták Riga elhanyagolt városrészében, Laurie Anderson-dal ihlette toronyház-sor, egy prágai lakótelep szürreális átváltoztatása – néhány izgalmas munka az Észt Építészeti Múzeum 2023-as, a keleti blokkban született művekre fókuszáló kiállításáról (Forecast and Fantasy. Architecture without Borders, 1960s to 1980s). Itt került először nemzetközi kontextusba Ekler Dezső, Gyarmathy Katalin, Konrád György, Nagy Bálint, Pikler Katalin, Rajk László és társaik 1981-es, Keszthely belvárosának rehabilitálásra benyújtott pályaműve, amely a tallinni bemutató „The City as a Stage” szekcióját vezette fel. A több mint száz, különböző szakmát és generációt képviselő alkotó bevonásával megvalósított koncepció a funkcionalista várostervezés és a tervezővállalati rendszer kritikája. A montázsként összeállított, a település jövőjén a történeti városi szövet vizsgálata alapján gondolkodó terv megjelenésében is figyelemfelkeltő munka lett, amelynek tudományos feldolgozása eddig még nem történt meg.
A Keszthely ’81 pályázat értelmezéséhez, a posztmodern fordulattal való kapcsolatához fogódzót ad az 1980-as első Velencei Építészeti Biennále és az UIA 1981-es varsói kongresszusa. Az építészet kommunikálásának intézményesülésével az ekkor nemzetközi szinten elterjedő „papírépítészet” létjogosultságot nyert. A szakmai folyóiratok nemzetközi ötletpályázatain kelet-európai építészek is indultak, e példákból többet is bemutatott a tallinni kiállítás. Jelen tanulmányban ebből az anyagból, az egykori szocialista országok művészeinek papírépítészeti és performatív munkái közül mutatok be a várost kutató, kollaboratív példákat, részletesebben kitérve a Keszthely ’81 pályázatra, és néhány rövid idézetet is közreadva Konrád publikálatlan, a pályamű alkotóival készített interjúsorozatából.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Hulesch Máté: A város mint konkrét utópia: Henri Lefebvre városelméleti munkássága a spekulatív designelmélet kontextusában

Disegno 2023/2, 112–129. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2hm

„Nem lehetséges a régi várost helyreállítani, kizárólag egy új város létrehozására van lehetőség, új alapokon, más léptékben, más körülmények között, egy másik társadalomban” – állítja Henri Lefebvre eredetileg 1967-ben megjelent, immár magyarul is olvasható, „A városhoz való jog” című esszéjében. (2023, 119) A nagy hatású szöveg gyakori hivatkozási pontja a hajléktalansággal, lakhatással és egyéb, a városi élettel összefüggő társadalmi problémákkal küzdő civil szervezeteknek és aktivista csoportoknak, akik a méltó városi élethez való jog kiáltványaként tekintenek a francia filozófus művére. Bár e megközelítés kétségkívül helytálló, Lefebvre szövegének van egy másik, kissé anakronisztikusan spekulatívnak nevezhető olvasata is: a városhoz való jog Lefebvre számára a teljesen urbanizálódott társadalomhoz való jogot jelenti; egy teljesen új, eljövendő társadalomhoz való tartozás jogát, amely az indusztriális társadalmat követi majd. Vagyis a városhoz való jog értelmezhető úgy, mint a jövőhöz való jog: annak lehetősége, hogy az egyén a társadalom része maradhasson annak teljes urbanizációját követően. Milyen az az urbanizálódott társadalom, amelyet Lefebvre a ’60-as, ’70-es években írt szövegeiben előrevetít? Milyen építészeti víziók állíthatóak ezzel párhuzamba? És mennyire maradt releváns mindez ma, bő fél évszázaddal később? Tanulmányomban e kérdésekből kiindulva igyekszem egy spekulatív olvasatot adni Lefebvre urbanizációról szóló írásainak (1991, 2003, 2023), beemelve azokat a spekulatív építészeti diskurzusba.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Jakabfi-Kovács Boglárka: A nemnövekedés alakú tér. A köztértervezés lehetséges új körvonalai

Disegno 2023/2, 130–153. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2j-kb

A nemnövekedés koncepciójára támaszkodó építészeti modell keretezése nemcsak szükséges, de kívánatos, mi több: megvalósítható. Bár egyelőre nem áll rendelkezésre minden léptékre kiterjedő, konszenzuális építészeti, urbanisztikai és designstratégia, a működési feltételeket és módszertanokat körvonalazó számos kutatás bizonyítja, hogy a tudomány létrehozza a tudásanyagot, mely szükséges ahhoz, hogy a praktizáló tervezők számára is kézzelfoghatóvá váljon a nemnövekedés absztrakt fogalma. A tanulmány ehhez a folyamathoz kíván hozzátenni azáltal, hogy i) a nemnövekedés építészetét értelmezési skálaként mutatja be, elhelyezve azt a nemépítészet, a radikális vagy konceptuális építészet, az építész nélküli építészet, a spekulatív építészet mezőjében, illetve ii) a nemnövekedés várostervezési elveinek és javaslatainak vizsgálatára a rendszerszemléletű megközelítést alkalmazza a nagy hatásfokú beavatkozási pontok feltérképezésének érdekében.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Hámori Péter: Város és homok

Disegno 2023/2, 154–167. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2hp

absztrakt

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Szentpéteri Márton: Városírás, városbeszéd

Disegno 2023/2, 4–8. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2szm

A 0-1 és 0-4 mm szemcseméretű folyami homok az édesvíz után a leggyakrabban, legkimerítőbben használt nyersanyag a Földön, egyéni fejadagunk 18 kilogramm naponta. Ebből készítünk fogkrémet, tisztítószert, kijelzőt, üveget, vasbetont, úthálózatot, épületeket és városokat; folyami homokot bányászunk az Ős-Duna medréből, a Mekong folyó lakott partjairól és a Földközi tenger aljáról, erősen kimerítve ezzel az adott hely territoriális, ökológiai és társadalmi adottságait.
Ebben a cikkben a homokot mint szűrőlencsét használva vizsgálom a város életét és metabolizmusát, rámutatva arra, hogy a város kiterjedése túlmutat azon a térbeli-időbeli komplexitáson, amelyben a klasszikus építészeti-urbanisztikai diszciplína szemléli azt. Egy város összeszövődő ellátási hálózatokból és azok metabolizmusából áll, ebből következően a városról való gondolkodás, annak tervezése transzszkaláris megközelítést igényel. Szingapúr víz felé terjeszkedő városához hozzátartoznak a maláj és ausztál homokbányák az ott élők társadalmi és környezeti feltételeinek változásával együtt. Az észak-kiskunsági folyamihomok-bányák a folyószabályozásokkal és élőhely-degradációkkal a családtámogatási konstrukciók mentén ugyanúgy Budapest részét képezik, mint annak bármelyik belterületi városrésze.
Amellett érvelek, hogy az urbanizáció politikai eszköz; a totális politika, végső soron totális design korszakában az ökológiai válságokra adható egyetlen válasz a stratégiai visszavonulás vagy rewilding.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Kulcsár Géza: Arkhé-tech-túra: A város mint kozmológiai intervenció

Disegno 2023/2, 168–177. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2kg

Város és természet, város és vadon dichotómiái mögött a teremtés, a kozmosz alapproblémája húzódik meg – a világ létéhez és az ember világban-létéhez szükséges szeparációk, le- és elhatárolások, illetve materiális és kulturális építési projektumok implementációs, azaz elsősorban morfológiai és topográfiai kérdések. Az ember ittléte egy szférikus kozmoszba ágyazott négyszöges kertből indul, és a tökéletes város kocka alakú terébe tart (melyet, makacs kozmopolitikusságból, mégis oly gyakran körnek festenek egészen az újkor kezdetéig). A kör és a négyzet mint kettős kozmológia alapforma hagyománya (lásd még: a kör négyszögesítése) a zsidó-kereszténység umbilicus mundija, Jeruzsálem kapcsán is megjelenik: a Mennyei Jeruzsálem ikonográfiája ugyanakkor lesz az „interdiszciplináris teológiában” építészeti és társadalomelméleti spekuláció tárgya, amikor az utópia képzetének szigorú platonizmusa átadja a helyét a tökéletes közösség megépíthetőségének, röviden: a modernizmusnak. A történelem jelenleg is tapasztalható állítólagos vége (a közelgő eszkaton?) mintha a visszatérés jegyében állna: a városépítés legkésőbb a hatvanas évek kritikai radikalizmusától kezdve elvirtualizálódik: a Plug-In City (Archigram) vagy a No Stop City (Archizoom) nemigen olvasható másként, mint a várostervezés kozmológiai intervenciójaként. Ez persze összefügg a konvencionális, materiális tervezési-építési-lakozási praxis beavatkozási gyakorlatával, amely a köztér és közjó diskurzusa és térgyakorlata mentén implicite szintén egy tradicionális, héjas kozmológiát tételez, az emberléptékűtől (városi köztér) az istenléptékűig (Föld, világ). A posztmodern kollázsok, spekulatív városvíziók és a technológiai innovációk homogén totalitásában a futurizmusok és posztutópiák egybeesnek az ősvárossal, a platóni-timaioszi khórából, a minőségeket és formát megelőző, archetipikus architektúrából, primordiális világszövetből épült Atlantisszal.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Dobos Bence László: Atmoszférikus séták

Disegno 2023/2, 178–187. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2db

Egy belső tér vagy egy épület kapcsán gyakran beszélünk arról, hogy az rendelkezik bizonyos atmoszférával. Habár a fogalom sokszor megfoghatatlan és homályos, mégis része a mindennapi tapasztalatnak. De mi a helyzet egy utcával, egy városrésszel, vagy akár egy egész várossal? A város atmoszférája egy mindenki számára elérhető fenomén, amelyen egyaránt osztoznak a városlakók és a turisták. A város használói nem csak passzív befogadói az városi atmoszférának, hanem közösen hozzák létre, aktívan alakítják azt. A sokféle tényező összjátékában fontos szerepet tölt be a városi színtéren kibontakozó élet. A város atmoszférája mindenütt és minden pillanatban jelenlévő háttérminőségként manifesztálódik. Mindenkori léptéke a saját megélt-testünk. A testi jelenléten és a sétálás aktusán keresztül jön létre a városi atmoszférikus táj, amelyben az illatok, hangok, épületsziluettek mind mozgásra és cselekvésre invitálnak. Az atmoszférákat nem pusztán a mozgás által érzékeljük, hanem azáltal is, ahogy áthaladunk a városon. A városi textúrák, anyagminőségek és taktilis tapasztalatok mind a lassú áthaladás által érhetőek el. A sétálás atmoszférikus értelemben benne tart a városban, azaz a mozgás által a városban lüktető élet részévé válhatunk. Éppen annyira érzékeljük a környezet részének az atmoszférát, mint amennyire mi magunk is részt veszünk a létrejöttében. A város ritmusát, lüktetését kevésbé tudjuk mérni, mint inkább érezni, megélni.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Bánki Éva: Egy múlt nélküli város emlékezete. Brazíliaváros a történelem és a kultúra tükrében

Disegno 2023/2, 188–199. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2be

Brazíliaváros története visszanyúlik a tizenötödik–tizenhatodik századi messianisztikus reményekig,melyek a kontinensnyi „új” ország szívébe telepítendő főváros több évszázados tervezgetésében is testet öltöttek. Az új hatalmi központ Brazília belsejében szakít Európa urbanisztikai hagyományaival, és mégis egyfajta új Rómaként áll élére a keresztény újjászületésnek, a nyugat új felvirágzásának. Hogyan fonódnak össze Brazíliaváros építészeti arculatában a Lúcio Costa-féle városrendezési elvek, a Római birodalom (felszín alatt kitapintható) építészeti örökségével? Hogy formálták a városképet és persze a város mitológiáját a „tökéletes városokkal” kapcsolatos, ókori és reneszánsz eredetű elképzelések és a misztikus jövendölések? Hogy jelképezhet egy kommunista várost egy fantasztikus katedrális? Milyen műveket ihletett az „utópia bukása,” a nyomornegyedek megjelenése, a bűnözés? Hogy jelenik meg a „föld alatti város” mítosza a brazil hard boiledirodalomban?Brazíliavárost rendes összekötő utak híján nem lehet gyalog bejárni, hagyományos módon megtapasztalni az ezotéria, a város misztikus kisugárzása és persze legendás élhetetlensége a brazilok számára mégis összetéveszthetetlenné teszi a brazíliavárosi atmoszférát.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

Barta Fruzsina és Horváth-Farkas Zsófia: Átmeneti város. Tartós ideiglenes városi beavatkozások Hollandia nagyvárosaiban

Disegno 2023/2, 200–209. https://doi.org/10.21096/disegno_2023_2bf-hfzs

Gyakorta foglalkozunk a múlt adottságaival vagy próbáljuk az ideális megoldást megtalálni a jövő kérdéseire, ebben a tanulmányban viszont arra fókuszálunk, hogy mi történik „mindeközben.” Amikor a megszokott sémák a hirtelen változások következtében felülíródnak, de még nem tiszta, hogy mi lesz helyette. Tervezni a „most”-ra, tudva, hogy nem tart sokáig, de elősegítve, hogy a változás pozitív legyen. A gyorsan megvalósítható és könnyen adaptálható, tartósan ideiglenes városi beavatkozások célzott városfejlesztési stratégiaként való alkalmazása épp ezt célozza. Bár a 10–15 évre tervezett beavatkozások egy város életében kifejezetten rövid időnek számítanak, egy-egy jól sikerült projekt felértékelheti az addig alul- vagy rosszul hasznosított területet, bevonva azt a város vérkeringésébe. Ez a módszer jelenik meg Hollandia nagyobb városai esetében is. Az óriási lakáshiánnyal küzdő, ugyanakkor szűkös területi adottságokkal rendelkező országban egyre több helyen kezdték el fejlesztés alá vonni a nehezen beépíthető, befektetői szempontból kockázatosnak értékelt területeket. De hogyan vonhatóak be a város életébe újra az elnéptelenedett vagy kedvezőtlen városi negyedek? A választ a katalizátorszerű ideiglenes beavatkozások adhatják meg, amelyek szerepükkel újra funkcióval töltik meg ezeket a területeket. A tudatosan rövid távra tervezés egyrészt felkészít az egyre sűrűbben és dinamikusabban bekövetkező változásokra, másrész teret biztosít a kísérletezésre. Ily módon a tervezési folyamat egyszerre lesz kötöttebb az idő és anyag által, ugyanakkor felszabadul a maradandóság nyomása alól. Az ideiglenességből adódóan olyan tervezési elvek alapján formált projektek ezek, amik magukba foglalják a későbbi bontást vagy áthelyezést. Az esszé célja ezeket a különböző attitűdöket bemutatni és az általuk generált városi folyamatokat leírni.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez

A szerzőkről

Disegno 2023/2, 210–214.

FULL TEXT PDF / Vissza a tartalomjegyzékhez